Dr. Kovács Gyula
Országgyűlés - Képviselő, Tisza
Bemutatkozás
Dr. Kovács Gyula 52 éves orvos, édesapa. Izsákon nőtt fel, jól ismeri a térség gondolkodását és mindennapi nehézségeit. 1998–2002 között önkormányzati képviselő volt, később háziorvosként húsz éven át állt a családok mellett, majd a járó- és fekvőbeteg-ellátásban is dolgozott, ma gasztroenterológusként gyógyít. Rendszeresen tart egészségügyi előadásokat, cikkeket ír, és öt gyermek nevelése adja számára a legfőbb motivációt.
A rendszerváltás számára a jövő nemzedékének biztonságáról szól. Orvosként látja az idősek kiszolgáltatottságát, a fiatalok bizonytalanságát, és meggyőződése, hogy minden társadalmi csoportnak szüksége van valódi változásra. Olyan országot szeretne, ahol méltó körülmények között lehet élni, gyógyulni és öregedni.
Azért érzi alkalmasnak magát a körzet képviseletére, mert itt nőtt fel, erős lokálpatriotizmus vezérli, és naponta találkozik az emberek valós problémáival. Húsz év háziorvosi és sokéves szakorvosi tapasztalata révén egészen közelről látja a térség gondjait, és szeretné ezeket egy szélesebb közösség szolgálatában megoldani.
Három ügyet tart kiemelten fontosnak: Kiskunfélegyháza szakkórházának és rendeléseinek megőrzését; a kistelepülések, különösen a mezőgazdaságból élők támogatását az infrastruktúra fejlesztésével; valamint az alapellátás minőségének javítását, amelynek jelentőségét egykori háziorvosként pontosan ismeri.
Felszólalások