Kapronczai Balázs
Országgyűlés - Képviselő, Tisza
Bemutatkozás
Kapronczai Balázs tanulmányai befejezése után Szigetváron sikeres magán művészeti iskolát alapított. Intézményében ma már három megyéből több mint 1500 növendéket tanítanak. Balázs meghatározó szereplője a magyar táncéletnek is. Vidéken él feleségével és gyermekeivel, közösen vezetett vállalkozásuk révén pedig jól ismeri a helyi közösségek mindennapi valóságát. Pozitív, európai szemléletet képvisel, munkájában mindig a közösség érdekeit helyezi előtérbe.
Számára a rendszerváltás azt jelenti, hogy létezhet valódi sajtószabadság, vita és ellenőrzés a hatalom felett – hogy ne összpontosulhasson túl nagy erő egy kézben. Úgy gondolja, gyerekeink jövője csak akkor biztonságos, ha több nézőpont, több hang jelenhet meg a közéletben.
Azért tartja magát a választókörzet legjobb jelöltjének, mert itt született és a térségben él: érti a város és a vidék egyszerre jelen lévő kihívásait. Elérhető, meghallgatja az embereket, és nem pártlogikát, hanem a közösség mindennapi érdekeit képviseli.
A legsürgetőbb feladatnak a térség gazdasági bekötését tekinti: a turizmus és a gyógyvíz adta lehetőségek kihasználását, valamint a helyi vállalkozások megerősítését, hogy csökkenjen az elvándorlás, és valódi fejlődés induljon meg.
Felszólalások