Gajda Attila
Országgyűlés - Képviselő, Tisza
Bemutatkozás
Gajda Attila 54 éves tanár, edző és tréner, négygyermekes édesapa. Törökkanizsán született, Zentán nőtt fel, majd Szegeden és Szőregen élt, nyolc éve pedig Mórahalmon telepedett le. Dolgozott fociedzőként, testnevelő tanárként, trénerként, saját vállalkozásban, valamint önkormányzati és versenyszférás vezetőként is. Nyolc évig vezette a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumot és Kollégiumot, majd három évig a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium kollégiumát. Társalapítója a Magyar Tehetséggondozó Szervezetek Szövetségének.
A rendszerváltás számára személyes ügy: azt látja, hogy a jelenlegi viszonyok miatt családja fele már külföldre költözött vagy készül rá. Fájdalmasnak érzi, hogy a gyerekei közül az egyik végleg kint maradt, és fél, hogy ha nem sikerül változást elérni, a többiek is elmennek.
Attila régóta részt vesz a TISZA oktatási programjának kidolgozásában. Szigettag, aktív önkéntes a Homokhátságon: pultozik, szórólapozik, fórumokat szervez, közösségi akciókat vezet.
Fontos célnak tartja a szegedi harmadik híd megépítését; a Homokhátság vízmegtartási és új technológiás mezőgazdasági fejlesztéseit; valamint a határ menti térségek biztonságának rendezését.
Felszólalások