Bárkányi Bence
Országgyűlés - Képviselő, Tisza
Bemutatkozás
Bárkányi Bence olyan embernek tartja magát, akit a csapatmunka ereje formált. Huszonöt év futball tanította meg arra, hogyan lehet vezetni, hogyan lehet másokra figyelni, és miként lehet egy közösséget egységben tartani akkor is, amikor minden körülmény ellene dolgozik. Politológusként végzett Szegeden, mégis a családi betegszállító vállalkozásban találta meg azt a terepet, ahol nap mint nap szembesül az egészségügy valóságával. A betegszállítási rendszer szétesését saját bőrén tapasztalja, és ez adta meg számára az utolsó lökést, hogy kilépjen a pálya szélére, és a közéletben is felelősséget vállaljon.
Vezetői tapasztalatát és közösségszervező készségét nem könyvekből, hanem a való életből merítette. A családi vállalkozás irányítása, a betegek és egészségügyi dolgozók mindennapos nehézségeivel való találkozás megtanította számára, hogyan kell emberi hangon szólni még a legválságosabb helyzetekben is.
A legfontosabbnak a víz megtartását tartja egy súlyosan sérülékeny mezőgazdasági térségben, valamint a helyi egészségügy újraépítését (kisteleki terhesgondozás „ideiglenes szünetelése”, szentesi kórház állapota), amely nélkül szerinte nincs valódi jövő.
Felszólalások