Bicskei László
Országgyűlés - Képviselő, Tisza
Bemutatkozás
Bicskei László egészségügyi és biotechnológiai fejlesztő mérnök, kétgyermekes édesapa, aki Óbudán él családjával. Diplomáit a Műegyetemen és a Semmelweis Egyetemen szerezte, majd tíz évig Londonban dolgozott agykutatóként, üzleti tanácsadóként és biotechnológiai fejlesztőként. A TISZA több munkacsoportjának aktív tagja, szerteágazó tudását ma már a közösség szolgálatába állítja.
Számára a rendszerváltás egy működő, tisztességes ország ígéretét jelenti, ahol valódi szakértelem alapján születnek döntések, és a gyerekek itthon találják meg a jövőjüket. Szegény családból indult, a kitartást és a küzdeni tudást a versenysportban és a szakmai pályáján is bizonyította – ezt az elszántságot viszi tovább a közéletbe.
Óbuda számára valódi szívügy. Legfontosabb feladatnak a kerület élhetőségének megerősítését tartja: a közlekedés rendbetételét, a HÉV felújítását, a bölcsődék, óvodák és iskolák fejlesztését, valamint a túlzott beépítés megfékezését. Úgy gondolja, tisztességes, átlátható döntésekkel és következetes képviselettel Óbuda továbbra is olyan hely maradhat, ahol jó élni és családot alapítani.
Mutass többet

Felszólalások