Bugya László
Országgyűlés - Képviselő, Tisza
Bemutatkozás
Bugya László mátészalkai kötődésű politikus, a TISZA Párt országgyűlési képviselője. Történelem–földrajz szakos tanárként kezdte pályáját, később jogi végzettséget is szerzett, és több mint harminc éve dolgozik az oktatás és a szakképzés területén. Tanárként indult, majd intézményvezetőként, később szakképzési centrum főigazgatójaként szerzett vezetői tapasztalatot.
Mutass többet
Helyben élő lokálpatriótának tartja magát, aki jól ismeri a térség problémáit és lehetőségeit. Közéleti szerepvállalását 2024-ben önkormányzati képviselőként kezdte.
Politikai programjában kiemelten fontosnak tartja az egészségügyi ellátás megerősítését, különösen az orvosok és szakdolgozók megtartását, valamint a fiatalok helyben maradásának ösztönzését. Emellett hangsúlyt fektet a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére és a térség élhetőségének javítására.
Felszólalások