Bemutatkozás
Csák László három gyermek édesapja, matematika–fizika szakos tanár. 1988 óta dolgozik az oktatásban, tanárként és 10 évig igazgatóként. Karrierje során több településen is dolgozott: Hajdúhadház, Debrecen, Nyírmártonfalva, Újléta. Mérés-értékelés és közoktatási vezető szakvizsgával rendelkezik.
Számára azért fontos a rendszerváltás, mert egy olyan szabad, emberséges és működő Magyarországban hisz, ahol mindenki félelem nélkül mondhat véleményt, és ahol a korrupció helyett egy tisztességes, demokratikus jogállam működik.
Tanárként szerzett tapasztalataira és az oktatásban dolgozók javaslataira támaszkodva szeretne hozzájárulni az oktatás színvonalának emeléséhez. A becsületes munka az oktatás mellett a politikában is érték, ezért a választókerületben szeretne bizonyítani László.
Fontos feladat a debreceni lakhatási problémák enyhítése új területek bevonásával és közművesítésével. Felkarolandó területként említi a kerékpárutak kiépítését a környező települések között. Az egészséges környezet biztosítása, ma megkerülhetetlen téma az itt élők számára, ezért a környezetvédelmi szabályokat szigorítani kell. László ehhez a fejlesztő munkához kéri bizalmat képviselőjelölt-jelöltként.
Felszólalások