Bemutatkozás
Polgár György Monoron született, egy dolgos, szeretetteljes családban. Gépésztechnikusként kezdte, majd szorgalmának és kíváncsiságának köszönhetően a bankszektorban épített karriert: pénzügyi diplomát szerzett, és az elmúlt években már száz fős csapatot vezetett, több mint tizenháromezer munkatárs képzéséért felelt. György hisz abban, hogy minden tevékenységünknek világos célt kell szolgálnia, és hogy minden emberre szükség van, aki a közös cél érdekében tesz vagy tenni akar.
Vallja, hogy az emberközpontúság, az erkölcs és a józan paraszti ész együtt adhat biztos alapot bármilyen közösségnek – egy vállalatnak éppúgy, mint egy országnak. Látja, hová vezet a társadalom széthullása, és hisz abban, hogy valódi rendszerváltásra van szükség ahhoz, hogy gyermekeink szívesen éljenek ebben az országban. György elkötelezett az irányban, hogy javítsa az egészségügyi ellátást, a közlekedési viszonyokat és a közművek állapotát, mert szerinte csak együtt, tisztességgel és kitartással lehet jobb jövőt építeni.
Felszólalások