Takács Árpád
Országgyűlés - Képviselő, Fidesz
Bemutatkozás
Takács Árpád több mint 25 éves szakmai tapasztalattal rendelkező rendvédelmi és közigazgatási vezető. 1993 és 2017 között a Magyar Honvédségnél, a polgári védelemnél és a katasztrófavédelemnél szolgált, számos hazai és nemzetközi katasztrófahelyzetben vett részt mentésirányítóként.
Részt vett többek között az 1997-es lengyelországi árvíz, az 1999-es törökországi földrengés, a 2000-es tiszai árvíz, valamint a 2010-es borsodi árvíz és a kolontári vörösiszap-katasztrófa kezelésében, utóbbinál operatív törzsfőnökként. A 2013-as dunai árvíz idején Pest megyében irányította a védekezést.
2000 és 2009 között a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon töltött be vezető pozíciókat, majd 2012 és 2014 között a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója volt. 2014-ben dandártábornokká nevezték ki, ezt követően az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon dolgozott vezetői beosztásban.
2017-től a Békés Vármegyei Kormányhivatal vezetője: előbb kormánymegbízottként, majd 2022-től főispánként. Nevéhez fűződik a járási mentőcsoportok rendszerének kialakítása és több regionális mentőegység létrehozása.
Felszólalások